Azt magyarázza meg nekem valaki, hogy miért csak a 3. harmadban tudtunk úgy játszani ahogy kell? Legalább kiegyenlítettünk. Fowler részéről volt egy kis dive, de hát na... Jó játékos. Egyébként most látszódott, hogy több van ebben a csapatban annál, amit csinál, csak nem hozzák ki magukból, mert lusták vagy görcsösek.
De a többi sortól nem is azt várom/várjuk, hogy gólokat szerezzen, hanem inkább, hogy tartsa az eredményt. Mondjuk tegnap a Gordon-Macenauer-Beleskey sor jó volt. Még kapura is veszélyesek voltak.
Ezért is volt kisebb csoda, hogy sikerült Fowlert behúzni a 12. helyen. Valószínűnek tartom, hogy nélküle tavaly nem lett volna PO és most se lennénk ott ahol vagyunk. Pedig eddig nem sokat tettünk le az asztalra...
Miért nem vagyunk képesek kihasználni a helyzeteket? Az 1. harmad úgy ahogy volt szar volt és nem Hilleren ment el. A másik két harmadban viszont mi voltunk jobban, csak nem vagyunk képesek helyzeteket kihasználni. Mondjuk most mázlijuk volt, mert vagy 3-4 vasat lőttünk. Ami még baromira bosszantó az Perrynek a hülye felesleges kiállításai. Fowler meg egyszerűen zseniális.
Ez az Erat penalty shot már tényleg a vicc kategóriát súrolja. Az tuti, hogy Lubo ezekkel a kis zavarásokkal nem akadályozta meg Eratet a góltól, szóval még ha szabálytalan is lett volna büntetőt akkor se ért volna. A legnagyobb pozitívum nekem a meccsel kapcsolatban, hogy Smith-Pelly megszerezte élete 1. NHL-es gólját, mást nem lehet elmondani, ami olyan hű de jó lenne. Mondjuk jó volt látni azt a gólt, mert szinte teljesen a jövő csapata hozta össze: Holland, Fowler, DSP, McMillan, egyedül Beauchemin lóg ki a sorból.
Elhiheted, hogy itt a managmenttel több probléma van mint a játékosállománnyal. Murryben nem látom, hogy össze tudna rakni egy olyan csapatot, ami jó lehet Stanleyre.
Én azt mondom, hogy ha a fiatalok beérnek (itt gondolok azokra, akik még nem jutottak nagyon szóhoz az NHL-ben), akkor bármi lehet. Elég erős prospect állományunk van, olyan erős ami jó lehet bármire.
Az Isles mondjuk hülye lesz elcserélni. Kb. ő az alapja a csapat jövőjének, hosszú távon megszívnák ha egy Getzlaf/Perry lenne ott helyette. Az meg szerintem nem igaz, hogy motiválatlanok, mert nyilván nem csak egy Stanleyt akarnak.
Már nem azért, de Perry meg Getzlaf a lehető legjobb korukban vannak. Már fejlődni nem fognak, de most a legerősebbek. Még vagy 5-6-7 évig ez kb ugyanígy lesz, talán csak a sebességük fog addig kopni és azért többet letettek az asztalra, mint mondjuk az általad említett Tavares. És ami még nem utolsó szempont (számomra), hogy mi draftoltuk őket, a mi fiúink és inkább nézem őket. Az meg a másik, hogy hülyék lennének elcserélni egy ilyen fiatalt, akiben még több jó év van, mint Gezlafékban. Jók ők nekünk. Getzlaf, ha összeszedi magát Crosby szintjén is tud játszani, annyi a hibája hogy inkonzisztens. Perry meg ha még egyszer nem is fog lőni 50 gólt, de egy jó 30-35 gólos szezon mindig benne van.
Abból a csapatból amúgy is már csak 1-2 hírmondó van. Getzlaf, Perry, Parros, akin azért annyi nem múlik, meg egy kisebb kihagyás után Beauchemin. De mi lennének a legnagyobb marhák, ha a Getzlaf-Perry párost eltapsikolnánk. Nem hiszem, hogy annyira komoly lenne a gond most. Mindenkinek vannak hullámvölgyei, most mi is abban vagyunk. Szerintem leszünk mi még jobbak ebben a szezonban.
Ez nagyon kevés.. Komolyan nem értem a csapatot, mit akarnak elérni? Onnan lőnek kapura ahonnan akarnak, pedig nem is játszanak annyira nagyon jól, hanem egyszerűen mi vagyunk kurva szarok.
Hát nem tudom. Én a ti második gólotoknál úgy láttam, hogy Brunnstrom ütője miatt Hiller nem tudta lerakni a sajátját és ez elvileg goalie interferi. Perryt meg ismeritek ti is... Meg lennék lepve ha nem csinált volna semmit, Howard nem véletlenül esett hátra.
Közben a mi Etemünk lett a hónap játékosa a WHL-ben. Ha azt nézzük, hogy 36 pontot szedett össze (amivel ő a liga legeredményesebb játékosa) és ebből 21-et gól formájában (ebben a mutatóban is ő a legjobb), akkor teljesen megérdemelt neki ez a cím.
Ez az ütközés teljesen szabályos, nem? Én legalábbis úgy látom, hogy nem találta el Beauchemin Fisher fejét, ergo szabályos és gyönyörű tiszta ütközés.
Végignéztem a meccset és háááát... Az 1. harmadban nagyon rosszak voltunk. Alig támadtunk, rengetegszer be voltunk szorítva a saját harmadunkba, ötlettelen volt a játék. A 2. harmadra már úgy mentek fel a jégre, hogy meg akarják fordítani a meccset, csak ebbe volt némi beleszólása Rinnenek is. Nagyon szép helyzeteket alakítottunk ki, de kevés volt a finn portás ellen. Sextonhoz hasonlóan én is kiemelném Beleskeyt. Voltak helyzetei és talán rajta láttam a legjobban a küzdeni akarást. Esetleg még a 2. sornak voltak fellángolásai, de ugyanakkor mutattak borzasztó játékot is: rengeteg eladott korong, alibizés. Coglianoban láttam még, hogy küzd nagyon, de egyébként meg tényleg nagyon kevés volt ez. A 3. harmadban nem tudom mire lettünk volna képesek, de ott szépen megpecsételte a sorsunkat a rengeteg felesleges kiállítás. Most viszont jön a Jackets. Nem merek már tippelni, mert bármi lehet. Az a szerencse, hogy nekik is b2b meccsük lesz.
Beauchemin megint álom szépet ütközött, csak most Fisheren. Teljesen szabályos volt váll vállnak ment, Fishernek nem kéne leszegett fejjel mennie. Egyébként meg a támadó játékunk elég ötlettelen egy harmad után.
Akkor azt mondod, hogy ha Parros lenne a 9-es és őt raknánk be mellé, akkor ugyanolyan jól megértenék egymást, mint mondjuk Kariyaval vagy épp Ryannel?
Nem voltak sokkal jobbak. Talán a vége felé eresztettünk le egy kicsit. Maroonnal most így az első meccs után kettős érzéseim vannak. A sor szerintem kevésbé volt veszélyes kapura, mint Ryannel. Voltak persze jó egyéni megmozdulásai, de az a baj, hogy így nem nagyon lesz sebesség benne. Perry még csak csak, de se Getlaf se Maroon nem az a sebes léptű játékos. A második sorunk az jó volt így nagyon viszont, Ryan rengeteget dobott rajta. A 3. sor is nagyon rendben volt, kapura is veszélyesek voltak, de egyben a védekezésük is határozott volt. Ami szúrja a szemem, hogy inkább Brookbank került most be, mint Foster, aki azért jóval sokoldalúbb játékos, mint Brookbank. Sbisa jégidejétől se vagyok teljesen elájulva, mert 11:24-nél azért több van benne és én azt vettem észre, hogy jól is játszott. A legjobbjaink a mai napon Selanne és Hiller voltak. Utóbbi nem egyszer védett egy a kapus elleni kiugrásokat.
Egy Hillerrel gyengébbek voltunk sajnos. Innentől meg most 2 hétig nem fogunk otthon játszani, szóval nem lesz könnyű dolgunk. Egyébként meg Foster nekem tetszett. Inkább őt kéne erőltetni Brookbank helyett, mert több jégidőt is rá lehet bízni és PP-ben is használható, ahogy láthattuk ma.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.